Unibet - hírek

Fogadj az Unibettel az Arsenal-Manchester City Premier League szuperrangadóra

Ugyan kedden és szerdán Bajnokok Ligája mérkőzéseket rendeznek, mégsem lesz nagyobb érdeklődés azok iránt a mérkőzések iránt, mint az Arsenal-Manchester City találkozó iránt. A szuperrangadó. A várva várt derbi. Az éllovas a címvédő ellen. Tanítvány (Mikel Arteta) a mester (Pep Guardiola) ellen. Ez egy ősszel elmaradt mérkőzés pótlása lesz, az elhalasztott forduló és a menetrend feltorlódása miatt találkozik ennyire későn először a bajnokságban a két csapat. A online sportfogadás Magyarországon lehetővé teszi, hogy sikeres tippeket tegyünk egy ekkora mérkőzésre is. A legjobb sportfogadó oldalak egyike az Unibet.

Előzmények

Ha visszatekintünk a Premier League bajnoki versenyfutásaira 2018-2019 óta, látjuk, hogy a szoros bajnoki harcoknál óriási jelentősége van a két bajnokesélyes egymás elleni rangadóinak. 2018-2019-ben és 2021-2022-ben is egy ponttal előzte meg a Manchester City a Liverpoolt. Négy éve hárommal gyűjtött több pontot a City a Liverpoolnál ezeken a mérkőzéseken, tavaly pedig mindkét mérkőzés döntetlennel zárult. Négy éve 8 ponttal vezetett a Liverpool a második találkozó előtt, tavaly pedig egy ponttal vezetett a City a két csapat utolsó derbije előtt. Azért említem ezeket, mert időben ezek esnek legközelebb a mostani mérkőzés dátumához, még ha áprilisban ismét találkozik is a City és az Arsenal (az Etihadban).

Az Arsenal jelenleg három ponttal vezeti a bajnokságot a City előtt, de eggyel kevesebb mérkőzést játszott, vagyis vesztett pontok tekintetében öt pontos előnyük van a londoniaknak. Hogy mennyire fontos ilyenkor, hogy a Cityvel szemben vezető ellenlábas nyerjen, a Liverpool 2-1-es vereségét eleveníthetjük fel 2018-19-ből. Utólag visszatekintve egy döntetlen ott elég lett volna a „vörösök” bajnoki címéhez. Egy évvel később ősszel találkozott a két csapat egymással, akkor a Liverpool hat pontos előnnyel rendelkezett, amikor fogadta a Cityt. A 3-1-es győzelemmel kilenc pontosra növelték az előnyüket, ami ezt követően csak nőtt és nőtt, és korábban nyerték meg a bajnokságot, mint korábban bárki más.

Ez jól mutatja, hogy mekkora lehetőség előtt fog állni az Arsenal az Emirates Stadionban. Azonban az „ágyúsok” az elmúlt két bajnokijukat nem nyerték meg, összesen hét pontot vesztettek el a megszerezhető tizenötből legutóbbi öt meccsükön. A manchesteriek formája sem remek, képtelenek voltak kihasználni riválisuk Everton elleni vereségét, amikor kikaptak a Tottenhamtől. A hétvégén az Aston Villa sima legyőzésével kettő pontot azonban faragni tudtak a hátrányukból, így amennyiben nyernek szerdán, átveszik a vezetést a tabellán (a több játszott mérkőzés miatt), ezzel nyomás alá helyezhetik az Arsenalt.

Felállás

Az Arsenalnál továbbra is sérült Jesus, Nelson, Smith-Rowe és Elneny. A Citynél csak Stones hiányzik, Håland viszont kapott egy rúgást a lábára az Aston Villa ellen vasárnap, ezért le kellett cserélni.

Mivel Arteta Guardiola segítője volt éveken át a Citynél, nagyon komoly sakkjátszmára szíthatunk. Pár héttel ezelőtt találkoztak a csapatok az FA-Kupában, ott a világoskékek nyertek 1-0-ra. Azonban az Arsenal tartalékos csapattal állt fel, és képesek voltak versenyképesek lenni az erősebb ellenféllel szemben.

Óriási kérdés lesz, hogyan kezeli a nyomást a londoni csapat. 2004 óta nem nyertek bajnokságot, utoljára pedig 2016-ban volt reális esélyük a bajnoki címre februárban. A Manchester City évek óta képes 10-16 meccses győzelmi sorozatokra, ez pedig komoly nyomás alá helyezte a Liverpoolt. Most az Arsenalnak kell ezzel megbirkóznia, még ha úgy is tűnik, a City nem elég jó idén ahhoz, hogy ezt teljesíthessék, ezért nem valószínű, hogy egyáltalán 90 ponttal fognak zárni (a FiveThirtyEight becslései 82 pontot jósolnak mindkét csapatnak).

Egyik csapat sem rendelkezik túl nagy hazai pálya adta előnnyel, nem az Anfieldről vagy St. James’Parkról beszélünk, de inkább az Arsenal szurkolói tudnak jó hangulatot teremteni hazai pályán, semmint a manchesteriekkel. A két csapat egymás elleni mérkőzései komoly City előnyt mutatnak Guardiola érkezése óta. 17 mérkőzésből kettőt nyert meg az Arsenal (egyet sem a bajnokságban), egy döntetlen született, a gólarány 39-9 a City javára. Ez azt jelenti, hogy komoly mentális akadályt kell átugorniuk a hazaiaknak.

Az Arsenal romló formáját az is mutatja, hogy várható gólkülönbség/90 perces mutatójuk +1,00 alá jutott (+0,91, a Cityé +1,32). A londoniaknál azonban a védelem gyengélkedett az elmúlt meccseken, az elmúlt négy meccsből háromszor engedtek legalább 1,6 xG-t az ellenfélnek (1,7-et az Evertonnak), és szerencséjükre így is csak két gólt kaptak. A City a Manchester United elleni vereséget követően három győzelmet és egy vereséget számlál, egyedül a Tottenham elleni idegenbeli mérkőzésen játszott rosszul a csapat. Erling Håland csapatba illesztése egyáltalán nem zökkenőmentes, az elmúlt években tapasztalható egyensúly felborult, és legalább annyira ki van téve a csapat veszélyes kontratámadásoknak, mint a 2019-2020-as idényben.  

Arsenal-Man City fogadások, oddsok, fogadási tippek

Mivel mindkét csapat sebezhetőnek tűnik védekezésben, ezért szerintünk több gólos mérkőzésre számíthatunk. Mivel mindkét csapat erősségei és gyengeségei is egyértelműek, nehéz megjósolni, hogy pontosan mire lehet számítani. Mivel Aaron Ramsdale és Ederson sem tartoznak a legmegbízhatóbb kapusok közé, szerintünk nem a mérkőzés végeredménye szorzókat kell böngészni, hanem a gólok számára vonatkozó fogadásokat érdemes megkeresni.

Arsenal-Manchester City rangadót rendeznek szerdán Angliában.
©Unibet (2023.02.14.)

Amennyiben kialakul egy elképzelésünk a mérkőzésről, el is helyezhetjük azonnal tétünket, de akár ki is várhatunk, hogy 10-20 perccel kezdés előtt rakjuk csak azt meg, mert sokszor ekkor változnak meg az oddsok a profi fogadók fogadási alapján. Ebből azt is ki lehet következtetni, hogy ők mire fogadnak az Unibet oldalán, ezt pedig az Unibet mobil alkalmazással is megteheted.

Több mint 400 fogadási piac van megnyitva az Unibeten az Arsenal-Manchester City mérkőzésre, így könnyű érdekes lehetőségeket találnunk, és fontos észben tartani azt is, hogy nem muszáj a végeredményre fogadni! Akár a labdabirtoklási aránnyal is lehet szép összeget nyerni, különösen, ha szerintünk kiegyenlített lesz a találkozó két olyan csapat között, amelyek szeretik birtokolni a labdát, és azzal kezdeményezni.

Tippek, Unibet szorzók az Arsenal-Man City mérkőzésre

  • A játékos lövései: Erling Håland 1,5 lövés felett 1,48
  • A játékos általi kaput eltaláló lövések: Erling Håland 0,5 lövés felett 1,46
  • Részletes csapatstatisztikák: Összes labdabirtoklás (%): Manchester City 63,5% alatt 1,85
Tippek
Unibet üdvözlő bónusz
A játékos lövései: Erling Håland 1,5 lövés felett1.48
A játékos általi kaput eltaláló lövések: Erling Håland 0,5 lövés felett1.46
Részletes csapatstatisztikák: Összes labdabirtoklás (%): Manchester City 63,5% alatt1.85

A szerzőről

Vadász Rókaként fiatal koromtól fogva szenvedélyem a sportfogadás. Ahogy az évek során egyre több ismeretet sajátítottam el ezen a területen külföldi szaktudásnak köszönhetően, egyre jobb sportfogadóvá váltam. Szenvedélyem a sport, és szeretek róla olvasni, írni, és az így, valamint az elemzéseim által megszerzett tudást másokkal megosztani.

előző cikk
Bet365: 4 mérkőzés kihívás a BL nyolcaddöntőre
következő cikk
Unibet: +25% nyereménynövelő minden EL, BL és KL meccsre