Ausztráliában folytatódik a 2023-as F1-es idény

Ki nyeri meg az Ausztrál Nagydíjat? Fogadási tippek

A hétvégén a harmadik állomásához érkezik a 2023-as Formula 1-es évad. A Melbourne-i Albert Park egy komoly hagyományokkal rendelkező utcai aszfaltcsík, amely minden évben a versenynaptár legelső futamai között szokott szerepelni. Mivel itt korán kel fel a nap a világ többi részéhez képest, a naptárban elfoglalt hely alapján a helyszín szimbolizálja a szezon kezdetét is.

Az első két futam is kiválóan megmutatta, milyen fogadási lehetőség rejlenek a Forma-1 fogadások piacain, amelyeken az élő fogadásnak még nagyobb szerepe van, mint más sportágakban. A szorzók a 2023.03.29. 11:00-i állapotot mutatják, azok idővel változni fognak.

Az Ausztrál GP múltja, a pálya jellemzői

1953-ban rendezték meg az első versenyt az Albert Parkban, azonban 1956-ot követően 30 évet kellett várni arra, hogy visszatérjen a pálya a versenynaptárba. Azóta 25 futamot rendeztek ezen a pályán (2020-ban és 2021-ben elmaradt a verseny a koronavírus-járvány miatt) 13-szor nyert a később világbajnok pilóta, 16-szor pedig annak a csapatnak a pilótája nyert, amely később az egyéni világbajnokot is adta. Ez azt jelenti, hogy a pálya jól demonstrálja a későbbi erőviszonyokat, az aszfaltcsík a jó leszorítóerővel rendelkező autóknak kedvez, ahol DRS segítsége nélkül nehéz előzni.

Tavaly Charles Leclerc nyert itt a Ferrari színeiben, amely az olasz csapat harmadik diadala volt az elmúlt négy Ausztrál Nagydíjból. 2017 előtt volt egy 10 éves periódus, amikor a Ferrari nem nyert Melbourne-ben (ennyi idő telt el Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen győzelme között).

Ausztrál Nagydíjat rendeznek a hétvégén a Forma-1-ben.

Ki veheti fel a versenyt a Red Bullal?

Ha nem sportfogadással foglalkoznánk, akkor nem lennénk túl optimisták a kérdés megválaszolásakor. Azonban ahhoz, hogy nyertes tippeket tegyünk, nem szükséges az, hogy az adott esemény izgalmas és fordulatos legyen. Ehhez lehet, hogy jobban el kell mélyülni a részletekben, de ez akár fent is tarthatja az izgalmakat bennünk, miközben maga a verseny nem is izgalmas.

A Bet365 fogadási piacai rengeteget bővültek az idei évre, ezért ezen a portálon javasoljuk leginkább a Forma-1-re való fogadást. Természetesen amennyiben itt vagy máshol regisztrálsz, mindig élj az adott bukméker sportfogadási bónusza adta lehetőségekkel.

A bőséges választék miatt már időben, csütörtökön érdemes nézelődni az oldalon. Az első (és a harmadik) szabadedzést magyar idő szerint 03:30-kor, a másodikat 07:00-kor rendezik pénteken, ahogyan az időmérő edzést és a versenyt is ebben az időpontban indítják el szombaton és vasárnap. Természetesen a szabadedzések kimenetelére (leggyorsabb pilóta, győztes autó, pilóta párosítás, kombináció oda-vissza) is lehet fogadni.

Időjárás

A meteorológiai előrejelzések szerint péntek délután várható eső, ezért a második szabadedzésen az erőviszonyoktól eltérő eredmények is születhetnek. Szombaton és vasárnap azonban tiszta időt jósolnak, a csúcshőmérséklet 15 és 19 fok között fog alakulni, vagyis az aszfalt hőmérséklete nem lesz olyan magas, ami a gumikezelés szempontjából fontos lesz.

Fogadási tippek, oddsok (szorzók)

Véleményünk szerint ismét a Red Bull diadalára érdemes fogadni. Szaúd-Arábia előtt kifejtettük, hogy mindig érdemes Fernando Alonso futamgyőzelmére fogadni, amíg a spanyol nem nyeri meg első idei versenyét (utána sokat fog csökkeni rá az odds minden verseny előtt, 10,00).

Szerintünk jobb várható értékkel bírnak egyéb fogadási lehetőségek. 2022-ben csupán kettő versenyen (a spanyol és az abu dhabi futamon) nem volt biztonsági autós vagy virtuális biztonsági autós időszak. Összesen 39-szer kellett lelassítaniuk az autóknak, 25-ször jött be a Safety Car, 18-szor pedig Virtuális Safety Car periódus volt (egyes VSC időszakok SC időszakká váltak).

Mivel lehet arra fogadni, hogy lesz mind a kettő, ehhez egy eset is elég lehet, amely VSC-sként indul, majd SC-ssel zárul. Tudván, hogy ez egy utcai pálya, ennek az esélye nagyobb, mint máshol, ezért ezt jó fogadási lehetőségnek tartjuk.

Forma-1 Ausztrál Nagydíj tippek
Bet365 bónuszUnibet bónusz22bet bónusz
Futam győztese: Max Verstappen1.331.401.47
Futam győztese: Fernando Alonso10.0011.009.00
Biztonsági autók száma: 1,5 felett2.752.10Nincs
Biztonsági autó ÉS Virtuális biztonsági autó a versenyen: Igen1.80NincsNincs
Mindkét autó az első 6-ban végez: Aston Martin1.831.901.85

A szerzőről

Vadász Rókaként fiatal koromtól fogva szenvedélyem a sportfogadás. Ahogy az évek során egyre több ismeretet sajátítottam el ezen a területen külföldi szaktudásnak köszönhetően, egyre jobb sportfogadóvá váltam. Szenvedélyem a sport, és szeretek róla olvasni, írni, és az így, valamint az elemzéseim által megszerzett tudást másokkal megosztani.

előző cikk
A Manchester City és a Liverpool is győzelmi kényszerben lépnek pályára az Etihadban | Betfair fogadási tippek
következő cikk
Fontos mérkőzésen fogadja a Newcastle a Manchester Unitedet | tippek az Unibet szorzóival