Általános sportfogadási hírek

Fogadási előzetes: Portugália – Magyarország csoportmérkőzés

Két meccs két győzelem. Ennél jobban aligha indulhatott volna Magyarország számára a 2023-as kézilabda világbajnokság. Ahogy korábbi cikkünkben is említettük, első vb mérkőzésén simán nyert a magyar csapat Dél-Korea válogatottja ellen. Arra a meccsre kötelezőként tekintett mindenki, hiszen a három ellenfél közül ellenük volt a legnagyobb esély a győzelemre. Ezután következett az igazi nagy kihívás, az Izland elleni mérkőzés, ami igaz nem úgy indult, ahogy a magyarok szerették volna, ám bravúros végjátékkal ismét a mieink húzták be a győzelmet. Magyarország utolsó csoportmérkőzését a férfi kézilabda vb-n a portugálok ellen fogja játszani, ehhez hoztunk most egy fogadási előzetest.

Győzelem Izland ellen

A Portugália elleni meccs előtt még egy kicsit kanyarodjunk vissza az Izland elleni bravúros győzelemre és vegyük át mi is történt azon a mérkőzésen. Ugyan nem kezdett rossz játékkal a magyar válogatott, sőt Szita átlövés góljaival és remek átadásaival tartottuk az iramot Izland ellen. Ám néhány figyelmetlenség és labdaeladás után, 8 perc alatt 6 gólos előnyt szerzett az ellenfél, akik aztán 5 góllal vezettek a félidőben.  Az izlandiak csaknem 55 percig végig előnyben voltak a mérkőzésen, ekkor Rosta hetesével ki tudott egyenlíteni Magyarország. Nemhogy kiegyenlített, de félelmetes hajrával, Mikler bravúrjai segítségével meg is fordította, majd meg is nyerte 30-28-ra a meccset a magyar válogatott.

Fogadás a Portugália – Magyarország mérkőzésre

A táblázatban összefoglaltuk a sportfogadás Magyarországon elérhető bukmékerei közül a bet365, az Unibet és a Betfair szorzóit az utolsó magyar csoportmeccsre.

Piacok
bet365 bónuszUnibet bónuszBetfair bónusz
Győztes – Portugália2,703,002,88
Győztes – Magyarország1,421,621,57
Gólok száma – Magyarország 29.5 alatt1,801,821,67
Hendikep – Portugália +1,51,901,821,8
Hendikep – Magyarország -1,51,851,921,91
Oddsok – 2023.01.15. 11:40

A fogadóirodák egyöntetűen Magyarországot tartják az esélyesnek, viszont viszonylag kis különbség van a két válogatott szorzói között. Véleményem szerint is egy szoros meccs várható, ahol nagyon összpontosítani fognak a csapatok. Éppen ezért úgy gondolom, hogy az átlagnál kevesebb gól fog születni, és Magyarország 29,5 gól alatt fog dobni ezen a mérkőzésen. A hendikep fogadásoknál Portugáliára +1,5, a magyarokra pedig -1,5-el lehet tenni. A szorzók között itt is rendkívül kicsi a különbség, ám magyarként és a magyar csapat jelenlegi formáját tekintve, inkább hazánk válogatottjára tennék.

Fogadás a Portugália - Magyarország kézilabda mérkőzésre az Unibetnél.
©Unibet 2023.01.15 11:40

A fogadásokhoz sok sikert kívánunk, hajrá magyarok!

A szerzőről

Gulyás Rebeka vagyok, szerkesztőként az oldalon leginkább a tartalomkészítéshez járulok hozzá. Kiskorom óta sportrajongó vagyok, a hazai és a nemzetközi sportéletet is napi szinten követem. Legtöbb ismeretem a labdarúgással kapcsolatban van, de a teniszben és a dartsban is jártas vagyok. A sportfogadással is évek óta foglalkozom, számomra izgalmasabbá teszi a sporteseményeket.

előző cikk
Bet365: Izland - Magyarország kézilabda vb fogadási előzetes
következő cikk
Kézi vb: Nehéz dolga lesz a magyar válogatottnak, Svédország a következő ellenfél